Az Olaf Scholz kancellár által vezetett új kormánynak tervei vannak – amiket máris próbára tesznek.

A London-München Lufthansa-járat stewardesse egy nagyon kicsi, sárga csomagolású csokit adott nekem – a szokásos ellátmányt. Amikor látta, hogy egy hosszú, német nyelvű dokumentumon próbálom átrágni magamat, adott még egyet, mondván, hogy „Sie sind so fleissig”. (Maga nagyon keményen dolgozik.) Elmondtam neki, hogy ez az új kormányukat alkotó három párt által megkötött, 177 oldalas koalíciós megállapodás. Izgatottan egy egész maréknyi minicsokit nyomott a kezembe, amit még egy maréknyi követett. Többségüket felajánlottam a szomszéd ülésen utazónak, aki egy kisgyerekkel volt, de párat a zsebembe csúsztattam. Pár nappal később átadtam belőlük egyet a szociáldemokrata, zöld és szabaddemokrata „jelzőlámpa”-kormány egyik fő miniszterének, amely hivatalosan szerdán vette át a kormányzást Berlinben. Aki a megfelelő ünnepélyes higgadtsággal fogadta azt el.

Vannak olyan csokik, amelyek megérdemeltek. A három párt közötti tárgyalások nehézségei ellenére a koalíciós megállapodás meglepően koherens, tartalmas és ambiciózus. Egyes részeit még jól is írták, amely a nyugatnémet „Ostpolitik” nagy kancellárjának, Willy Brandtnak lelkesítő retorikáját idézi. Ahogy az egy olyan demokráciához illik, amelyet jobban tisztelnek, mint magát az USÁ-t, a folyamatosság és a változás mixtúrája. Azonban az Olaf Scholz kancellár által vezetett kormány már első napjától kezdve hatalmas kihívásokkal néz szembe. Amint az a német történelem során gyakori volt, sok kihívás keletről érkezik. Ezek Németország új Keleti Kérdései.

Az egyik a saját határain belül található, az egykori Kelet-Németországban. A szeptemberi választásokon Szászország és Türingia szavazóinak durván a negyede voksolt a szélsőjobboldali, idegengyűlölő Alternatíva Németországért (AfD) pártra. Ezen a héten Szászországban tartottak egy flashmob-jellegű demonstrációt a kötelező oltás ellen, amelyet a jelentések szerint a szélsőjobb aktivistái szerveztek. Ennek a két keletnémet tartománynak a néplélektana jobban hasonlít a több posztkommunista közép-európai országéhoz, mint például Lengyelországhoz és Magyarországhoz, mint mondjuk Hamburghoz vagy Stuttgarthoz. Scholz „tisztelet”-politikája a mellőzöttséget vagy tiszteletlenséget érzőkkel szemben itt külön jelentőséget nyer.

Németország második, új keleti kérdése a lengyel és magyar demokrácia, illetve jogállam eróziója. A német gazdasági jelenlét mindkét országban óriási. Angela Merkel kancellársága alatt Berlin volt a fő felelős a populista vezetőkkel szembeni túl puha EU irányvonalért. Vajon az új kormány döntő szószólója lesz egy összeurópai cselekvésnek, amelynek célja a demokrácia helyreállítása Magyarországon és a jogállam helyreállítása Lengyelországban?

A harmadik és negyedik kérdés egymásba fonódik. Ezek az EU és Oroszország közötti országokat – Ukrajnát és Fehéroroszországot – és magát Oroszországot érintik. Az Oroszországgal és a többi közép- és kelet-európai országgal fenntartott kapcsolatok egyensúlya a német keleti politika egyik legrégebbi talánya. Az elmúlt 300 évben minden létező variációt láthattunk, még a legszélsőségesebbeket is: Lengyelország brutális és teljes megosztását a hitleri Németország és Sztálin Szovjetuniója között. Az ősi szellemeket könnyű életre kelteni a kelet-európai fejekben. Sokan tartják az Északi Áramlat-2 gázvezetéket – amely Oroszországot közvetlenül köti össze Németországgal – egy újabb példának arra, ahogy Németország szokta fontossági sorrendbe állítani a kapcsolatait Moszkvával a közöttük elterülő országok érdekeit mellőzve.

Ebből a szempontból a koalíciós megállapodás figyelemre méltó. Közvetlenül az USA és az Egyesült Királyság után helyezi az ukrán és a fehérorosz kapcsolatokat, Oroszország elé. Támogatja a fehérorosz ellenzék új választásokat követelő fellépését és kinyilvánítja, hogy „a Lukasenkát támogató orosz intervenció elfogadhatatlan”. Elkötelezetten támogatja Ukrajna „teljes területi épségének és szuverenitásának” helyreállítását és felszólal a további destabilizációs kísérletekkel szemben.

Még mielőtt a tinta megszáradt volna, azonnal próbára tették ezeket a szép szavakat. Vlagyimir Putyin hatalmas katonai erőt vonultat fel Ukrajna keleti határa mentén, miközben azt követeli, hogy a „vörös vonalat” - miszerint Ukrajna nem lehet NATO-tag és nem is kaphat katonai segítséget a NATO-tól – tartsák tiszteletben. Az amerikai hírszerzés szerint ez egy komoly megszálló haderőnek tűnik. A Valdai Discussion Group (moszkvai székhelyű orosz think-tank – a ford. megj.) évente Putyin jelenlétével megrendezendő találkozója októberben azt az üzenetet küldte, hogy az orosz fenyegetés valós. A német hírszerzés azonban úgy véli, az egész csak kardcsörtetés.

Így vagy úgy, hiteles elrettentésre van szükség. Joe Biden amerikai elnök gazdasági kérdésekre koncentrál, ezért Németország a szólista az európai és a nyugati zenekarban. Vajon Scholz kancellár készen áll nyíltan – legalább négyszemközt – közölni az orosz vezetővel, hogy abban az esetben, ha Oroszország újra megtámadja Ukrajnát, akkor az Északi Áramlat-2 gázvezeték lesz a világ legnagyobb vízalatti fehér elefántja? Ezzel feldühítené Scholz korábbi pártelnökét, Gerhard Schrödert, aki – meglehetősen gyalázatos módon – az Északi Áramlat-2 elnöke, de hatásosan jelezné az új kormány demokratikus, európai és nyugati elkötelezettségét.

Az orosz-ukrán kérdés a legsürgetőbb, de hosszú távon Németország ötödik kérdése a legjelentősebb: Kína. Nevezhetjük akár távol-keleti kérdésnek is. A Kínával kapcsolatos szóhasználat is meglehetősen meglepő a koalíciós szerződésben. Az EU hármas jelszavát – partnerség, verseny és a (társadalmi – a ford. megj.) rendszerek rivalizálása – idézi, és megemlíti a hszincsiangi emberi jogi jogsértéseket, a hongkongi „egy ország, két rendszer” elpusztítását, és a transzatlanti Kína-politika összehangolásának szükségességét. Ragaszkodik ahhoz, hogy a Tajvani-szorosban fennálló status quót csak békésen és tárgyalások útján lehet megváltoztatni.

Jelenleg Kína importtilalmat tart fent Litvániával szemben, ezzel büntetve a kis balti EU-tagállamot azért, mert engedélyezte az országban tajvani képviseleti iroda nyitását. Kína arra akar kényszeríteni multinacionális cégeket, hogy hagyják el litván beszállítóikat. Az EU egyetlen kereskedelmi tömb, amelynek egyhangúan kellene megszólalnia. Az Európai Bizottság erős intézkedéseket javasol pontosan az ilyen megfélemlítések ellen. Vajon Németország készen áll támogatni egy erőteljes EU-válaszlépést Peking azon kísérletére, amellyel meg akarja osztani Európát, vagy túlságosan is tart attól, hogy kárt szenvednek gazdasági kapcsolatai Kínával?

A keleti kérdések megválaszolása során az új német kormány két nagy akadállyal néz szembe: a német üzleti élettel, amely leginkább továbbra is csak pénzt akar keresni ezeken a piacokon, különösen Kínában, és a német közvéleménnyel, amely leginkább egyszerűen nem ébredt még rá arra, hogy milyen veszélyessé vált a világ, különösen keleten. De legalább a felső szinteken rendelkeznek intellektuális megértéssel és kifejezett politikai céllal. Ha Németország új vezetőinek sikerül megtalálniuk a helyes egyensúlyt minden esetben, akkor nem csak egyetlen Lufthansa-csokit, hanem egy nagy doboznyi legjobb belga csokoládét érdemelnek.

https://www.theguardian.com/commentisfree/2021/dec/10/hungary-china-germany-east-chancellor-olaf-scholz