Modern kihívások, feudális válaszok Kínában

Yu Hua négy regény, hat novelláskötet és három esszégyűjtemény szerzője, akinek műveit eddig több mint húsz nyelvre fordították le. 2002-ben első kínai íróként elnyerte a James Joyce Díjat. Mint a The New York Times vendég szerzője, gyakran ír Kínáról véleménycikket a lapnak. Ebben a véleményében a kommunista politikai elit hatalomgyakorlásának – számunkra talán nem is olyan meglepő – módjáról ír. 

Miután Mao Ce-tung 1949-ben bejelentette a Kínai Népköztársaság megalakulását, a Kommunista Párt elkezdte felszámolni a megelőző „feudális” társadalom maradványait. A folyamat a Kulturális Forradalom idején (1966-1976) csúcsosodott ki a „Négy Régiség Elpusztítását” – régi gondolatok, kultúra, szokások és viselkedés – célzó kampányban. 

A kulturális emlékek és templomok feudálisak voltak, csakúgy, mint a hagyományos ünnepek, például a tavaszi Csingming (sírtisztító ünnep), a sárkányhajó ünnepek és az Őszi Ünnep (aratóünnep). 

Az olyan Pekingi éttermek neve, mint a Tung Lai Shun („Kelet Háza”) és Kvan Ju Te („Lefőbb Erény”) is feudálisnak számított, de még a Tong Ren („Egyenlő Szívéjesség”) Kórház és a Csí Jee („Segítő Harmónia”) Kórház nevét is megváltoztatták Munkás-Paraszt-Katona Kórházra, illetve Anti-revizionalizmus Kórházra. Abban a Sanghaj és Hangcsou közötti kisvárosban, ahol gyermekkoromat töltöttem a Jang-család sétányból Napos-oldal sétány lett. 

Mao 1976-ban bekövetkezett halála után, és a Teng Hsziao Ping által megkezdett piaci reformok nyomán az addig becsmérelt négy régiség hirtelen a nemzeti hagyomány ékköve lett. A Tung Lai Shun párolt báránya és a Kvan Ju Te sült kacsája ma Peking kulináris fénypontja. A nemzeti örökség helyszíneit mindenhol védelem alá helyezték és felújították (bár nem mindig korhűen), és a templomokat, kolostorokat ismét imádkozó tömegek lepték el. A hagyományos ünnepeken hivatalos munkaszüneti napot tartanak. A jósokból és jövendőmondókból – akiket eddig rejtőzködésre kényszerítettek – annyi van, mint a pelyva. Ifjúkorom Napos-oldal sétánya ismét a Jang-család sétánya nevet viseli. 

A legfeltűnőbb viszont, hogy az addig feudálisnak nevezett eljárásokat néhány agyafúrt kommunista tisztviselő hogyan változtatta kívánatos irányítási technikává. 

A korrupció, a jövedelmi egyenlőtlenség és a környezetszennyezés, amely az elmúlt 30 évben együtt járt Kína nyaktörő sebességű gazdasági fejlődésével, társadalmi nyugtalanságot gerjeszt. Kínában 2010-ben 180 ezer „tömeg incidens” – ami a tiltakozó megmozdulás hivatalos, eufemisztikus neve – történt, ami négyszeres növekedés az elmúlt évtizedhez képest. A társadalom ellenőrzésének korábban tökéletesen működő eszközei elvesztették hatásosságukat. Ezért a Központi Pártiskola és vidéki szervei, amelyek Kína vezetőit képzik, átalakították tanterveiket. Minden évben tisztviselő-tanoncokat küldenek a Harvardra, hogy megtanulják a nyugati irányítási elveket. 

De gyakran kiderül, hogy a Maónak annyira ellenszenves, régi, feudalista szokások segítenek kordában tartani a társadalmat.   

Egy dél-kínai város kerületi vezetője mesélte nekem el a következő történetet. A nagy esőzések okozta áradások több mint ezer sírhelyet mostak el, amely több mint 10 ezer lakost érintett. A kínaiak mélyben gyökeredző hite szerint őseik sírhelyének állapota befolyásolja személyes sorsukat. A városiasodás miatt ezeregynéhány sírt, amelyek addig több különböző helyen voltak, áthelyeztek és egymás mellé tettek, bár már ez az eljárás is ellentmondásos volt, mivel a hagyomány szerint a sírt nem szabad áthelyezni, nehogy a leszármazottakat valami szerencsétlenség érje. 

Ha egy áradás az eredeti helyükről mosta volna ki a sírokat, az emberek természeti csapásként élték volna meg a történteket, de mivel a sírok áthelyezése kormányzati döntés volt, a feldühödött emberek felmenőik maradványai veszélyeztetése miatt a hatóságokat hibáztatták. 

A ravasz kerületi vezető azonban a rendőrség mozgósítása helyett úgy egy tucatnyi feng shui mestert hívott a helyszínre, akik azzal nyugtatták le a tiltakozókat, hogy a sírok víz által való kimosása valójában a közelgő szerencse jele volt. Ugyanis a népi bölcsesség szerint a víz gazdagságot jelent, és a vízzel való találkozás azt jelenti, hogy gazdagok lesznek. A tüntetők nem bíztak a kormányban, de hittek a feng shui mestereknek. 

Vagy itt van egy másik történet, amit a közép-kínai Hunan tartomány egyik volt megyei tisztviselője mondott el. Egy kormányhivatal építéséhez szükséges faanyagot, betont és betonvasat halmoztak fel egy üres telken. A helyi lakosok minden este odaosontak és építőanyagot loptak maguknak, hogy azt saját céljaikra fordítsák. A kormány tulajdonának elvétele szerintük nem olyan lopás, mint ha mondjuk, a szomszédjuktól lopnának. A megyei tisztviselők biztonsági intézkedéseket akartak bevezetni, elektromos kerítéssel ellátott falat húztak volna a telek köré és állandó rendőrjárőrt vezényeltek volna oda. 

A megyei vezető azt mondta nekik, hogy erre semmi szükség. Az ő megoldása annyiból állt, hogy oszlopokat állíttatott a telek négy oldalára, amelyekre a következő feliratot írták: „Templomépítés”. Ez volt a trükk. Amikor a helyiek megtudták, hogy az építőanyagot egy buddhista templom építésére szánták, nem csak hogy abbahagyták a tolvajlást, hanem az éj leple alatt az addig elhordott anyagokat is visszavitték. A babona szerint ugyanis egy templom tulajdonának ellopása szörnyű következményekkel járhat. 

Egy kanadai újságíró egyszer megkérdezte tőlem, hogy meddig lesz még kint Mao képe a Tienanmen téren. – Ha Mao tudná, hogy Kínája így elkorcsosult, maga követelné arcképe azonnali eltávolítását – válaszoltam neki.

http://www.nytimes.com/2013/04/11/opinion/yu-in-china-feudal-answers-for-modern-problems.html

 (A kínai nevek magyar átírásához (s)nem értek, ezért minden ilyen irányú, javító jellegű megjegyzést örömmel fogadok.)