Életemben nem láttam még ilyen nyugtalanító stratégiai helyzetet – ideje figyelmünket egy lehetséges összecsapásra fordítani
Miközben a brit politikai osztály figyelmét egy Downing Street-i buli (a járványügyi korlátozások ellenére a miniszterelnöki hivatalban társas összejövetelt tartottak, ami a közvéleményt felháborította – a ford. megj.) vonja el, a világ az 1962-es kubai rakétaválság óta nem látott veszélyességű stratégiai ponthoz érkezett.
A Nyugat három különböző, de ismeretlen mértékben összehangolt konfliktus veszélyével szembesül: Oroszország csapásmérő erőket sorakoztat fel az ukrán határon, Kína „jelmezes főpróbát” tart egy Tajvan elleni támadásra és Irán nukleáris kalandorpolitikát folytat.
Mindegyik ország bátorítja a másik kettőt arra, hogy kihasználják helyzeti előnyüket és együttesen alapjaiban rázkódtathatják meg a világrendet.
A távoli múltba kell visszatekinteni, ha egy hasonló pillanatot keresünk, amikor a nyugati demokráciák ennyire ki lettek volna téve a szerencse gyors forgandóságának. Napjaink történései a Chamberlain-Daladier-féle 1938-as müncheni kapituláció és a miatta bekövetkező – az Anschlusstól a Hitler-Sztálin paktumig tartó – gyors crescendo közötti rövid közjátékra emlékeztetnek.
A legkevésbé felkapott, de talán a legidőszerűbb az iráni keményvonalas iszlamista, Ebra Raisi nukleáris fenyegetése. Az amerikai és izraeli tisztviselők szerint a rezsim legfeljebb kettő vagy három hétre van attól, hogy atomfegyvert legyenek képesek összeszerelni, amelynek pillanatában a közel-keleti erőegyensúly azonnal megváltozik.
– Irán 60 százalékos urándúsítása a szakadék szélére lökte azt (az erőegyensúlyt – a ford. megj.). Ilyen magas szinten még sosem voltak és a rezsim innen könnyedén eljuthat a fegyvertisztaságot jelentő 90 százalékig – mondta Helima Croft az RBC Capital Markets energetikai szakértője, a CIA korábbi olajipari elemzője.
Izrael lehet, hogy nem várja meg, amíg kiderül, valóban atombombát akarnak gyártani – miközben az USA figyelmét más köti le – vagy az egész csak tárgyalási taktika. David Barnea, a Moszad vezetője vasárnap Washingtonba repült kiszimatolni, hogy milyen fogadtatása lenne egy megelőző csapásnak.
Izrael szeretné, ha az USA csatlakozna a maga 2,5 tonnás „bunkerromboló” bombáival Irán földalatti létesítményeinek elpusztításához. De nem fog habozni akkor sem, ha önállóan kell cselekednie, mivel októberben 1,5 milliárd dollárt különítettek el a hadászati felkészülésre.
Eközben Oroszország és Kína emeli a tétet az egymással párhuzamos birodalmi visszafoglalási törekvéseiket illetően. Carl Bildt, az ENSZ korábbi balkáni különmegbízottja arra figyelmeztet, hogy a két ország „egyidőben, többé vagy kevésbé összehangolt módon” indíthat támadásokat, még akkor is, ha formálisan nem katonai szövetségesek. Ez a rémálom forgatókönyv.
Joe Biden elnök azt remélte, hogy meg tudja osztani ezt a revansista szövetséget, ha Vlagyimir Putyinnal barátságosan viselkedik, és megpróbálja elcsábítani Kína mellől egyfajta fordított Kissinger-politikával, jelen esetben azzal, hogy tálcán kínálja fel neki Ukrajnát.
München árnya még súlyosabbnak tűnt akkor, amikor júliusban Biden Ukrajna keserű sorsát egy Angela Merkellel tartott kétoldalú megbeszélésen eldöntötte. Biden feloldotta a Gazprom Északi Áramlat-2 gázvezetékére kimondott kongresszusi szankciókat és ezzel megfosztotta Ukrajnát önvédelmi képességeitől.
A német-amerikai megegyezés garantálta, hogy Oroszországnak nem engedik meg fegyverként használni az energetikai ügyeket. Azonban Putyin pontosan ezt teszi. És nincsenek következmények.
A Kreml zsebre vágta Biden engedélyét és azóta tovább fokozta a nyomást, szinte annektálta Fehéroroszországot, páncélos egységeket, tüzérséget és annyi felszerelést irányított az ukrán határhoz – lőtávolságra Kijevtől –, ami alkalmas egy 175 ezer fős megszálló hadsereg ellátására. A támadás egyelőre látens fenyegetés. Amint megfagy a talaj, valódi fenyegetés lesz belőle.
Biden figyelmeztette Putyint a keddi videokonferencia során, hogy az USA gazdasági megszorításokkal és a NATO felvonulásával fog visszavágni, ha megpróbálná felfalni Ukrajnát – amely Putyin nyilatkozata szerint csak egy mesterséges kreálmány a szovjet térképeken.
Nehezen érthető, hogy ezek a fenyegetések miért tántorítanák el. Az a „nukleáris opció”, miszerint eltávolítanák Oroszországot a nemzetközi fizetések SWIFT-rendszeréből, fokozatosan veszít az elrettentő erejéből. A Kreml már megtette az ezt kikerülő lépéseket.
A Carnegie Moscow Center szerint Oroszország bevezette a SWIFT belföldi változatát, az úgynevezett SPFS-t. Az ország valószínűleg képes lenne közvetlenül Kínával pénzügyi tranzakciókat lefolytatni a Cross-Border Interbank Payment System (Határon átnyúló Bankközi Fizetési Rendszer) segítségével. Bevezették továbbá az úgynevezett Nemzeti Fizetési Kártya Rendszert (MIR), arra az esetre, ha a Visa és a Mastercard elérhetetlenné válna. E kettő rendszert össze lehet kötni a kínai UnionPay-jel és a japán JCB-vel.
A SWIFT elvesztése nagy csapás lenne Oroszország számára, de fájdalmas lenne az európai országok számára is, és egyben tarthatatlan is, Európa gázfüggőségének fényében.
– A SWIFT lekapcsolása abszolút fantazmagória. A németek majd bőröndben hozzák a pénzt Oroszországba, hogy kifizessék a gázt? – kérdezte Vlagyimir Dzsabarov, az Orosz Szövetségi Tanács tagja.
Ami a NATO megerősítését illeti, honnan fognak jönni az erők? Németországnak 30 éve 2000 Leopárd harckocsija volt, ma kevesebb, mint 200 van.
Putyinnak talán soha nem lesz többé ekkora esélye újra létrehoznia Nagy-Oroszországot. Az összes csillag állása neki kedvez. Európa lefegyverezte önmagát. A zöld energiára váltás még nem történt meg akkora arányban, hogy függetlenné válhatna Oroszországtól.
Az EU a saját területén történő gáztárolásra is magával a Gazprommal szerződött le, amely kiagyalta, hogy mire hivatkozással nem tölti fel a tárolókat. Európa most úgy megy neki a télnek, hogy a tárolók Ausztriában 43, Hollandiában 51 és Németországban 62 százalékon állnak.
A gáz tőzsdei ára januári szállításra egy év alatt az ötszörösére, 103 euró/MWh-ra nőtt. Ha az ár 200 euró fölé megy, az áramkimaradások szinte garantáltak, amint a komoly fagyok megérkeznek. Az EU ki van szolgáltatva Putyinnak.
Azt nem tudjuk, hogy Oroszország és Kína milyen mértékben hangolja össze akcióit. Lloyd Austin, amerikai védelmi miniszter a hétvégén azt mondta, hogy Kína legutóbbi berepülései a tajvani légtérbe egy sziget elleni támadás „főpróbájának” tűntek.
A tavalyi hadgyakorlatokon kiderült, hogy az USA hadereje híján van a régióban a frontvonali csapásmérési képességnek, amellyel visszavethetne egy támadást. Tajvan csak abban reménykedhetne, hogy az aszimmetrikus védelem ún. „tarajossül-taktikájával” zavarja a támadókat, amivel időt ad az USA-nak a mozgósításra.
Hszi Csin-Pingnek kevésbé sietős, mint Putyinnak. Az a régi feltételezés, miszerint az idő Kínának dolgozik Tajvan esetében, azonban már nem teljesen igaz. Amerika „Pacific pivot”-ja (kb. Csendes-óceáni tengely – a ford. megj.) kezd valódi értelmet nyerni és a négyes szövetség Japán, India és Ausztrália részvételével napról napra erősödik. Hszi talán arra a következtetésre jut, hogy egy párhuzamos konfliktus Ukrajnában, egy gyenge Fehér Ház és egy gyáva Európa soha vissza nem térő alkalmat kínál.
Olyan alkalmat, amely emlékeztet a német hadvezetést 1914-ben megkísértő alkalomra, idézte fel Fritz Fischer történész. A tábornokok egyszer csak rájöttek arra, hogy Szarajevó olyan egyedülálló stratégiai körülményt teremtett, amelynél jobb sosem lesz. Ezért lecsaptak.
Semmi sincs eleve elrendelve. Oroszország, Kína és Irán jobban tenné, ha harc nélkül irattárba helyezné a céljait. Hszi Csin-Ping számára végzetes lenne, ha a partraszállási hadművelet – amely mindig kockázatos vállalkozás – rosszul sülne el.
Puytin valószínűleg megelégedne Ukrajna „finnlandizálásával” és az Északi Áramlat-2 irányításával, ha mindkettőt megkapná. Egy jól felfegyverzett Ukrajna, amerikai Javelin tankelhárító rakétákkal nem lenne könnyű préda, még akkor sem, ha az elsöprő orosz légifölény a végén biztosítaná a győzelmet.
Azonban az én életemben még sosem volt ennél nyugtalanítóbb a stratégiai helyzet. Persze, a Downing Street-i buli csúnya dolog volt, de most talán foglalkozhatnánk a háborúval is.
https://www.telegraph.co.uk/business/2021/12/09/wests-nightmare-war-three-fronts/
Utolsó kommentek