Klaus Dodds a Londoni Egyetem geopolitikai professzora, a „The Geographical Journal” földrajzi folyóirat szerkesztője, aki a lenti cikkben a távoli, hideg délsarki vizek és jégmezők fölött, az avatatlan szemek elől rejtett módon zajló, folyamatos kötélhúzásról elmélkedik. Ennek a küzdelemnek az egyik vetülete és színtere a földrajzi nevek adományozása és térképre helyezése. Bár az Antarktisznak nincs bennszülött lakossága és aligha nevezhető letelepedésre alkalmas területnek, az emberiség itt is képes a nemzeti hovatartozás álcája alatt egymásnak esni, ha úgy kívánja az ún. nemzeti önbecsülés. A harc jelenleg csak a földrajzi nevek szintjén mozog, de ismerve fajunk képességeit, ez valószínűleg nem sokáig marad így.
Klaus Dodds – Mit jelenthet egy földrajzi név az Antarktiszon? Sokat...
A sarkvidéki kontinens egy részének átnevezése Erzsébet királynő-földjére nagy jelentőségű geopolitikai lépés, amely például kiválthatja Argentína tiltakozását is.
A királynő eheti külügyminisztériumi látogatása után William Hague (az Egyesült Királyság külügyminisztere – a ford. megj.) bejelentette, hogy a Brit Antarktiszi Terület déli részét a továbbiakban – legalábbis a brit térképeken – Erzsébet királynő-földjének (Queen Elizabeth Land) fogják nevezni. A bejelentést követő néhány órában, amely őfelsége gyémántjubileumának (trónra lépésének 60. évfordulója – a ford. megj.) alkalmából történt, az Egyesült Királyságban ez a történet volt a fő beszédtéma. De miért is érdekes ez?
Az idei jelentős év volt a déli sarki és a Falkland-szigeteki események tükrében. A balszerencsés Scott-expedíció 100., és a Falkland-háború 30. évfordulója is idén volt. Cambridge hercege (Vilmos herceg – a ford. megj.) idén márciusban, mint a Királyi Légierő mentőpilótája a Falkland-szigeteken teljesített szolgálatot, amely felkavarta az argentin politikai közéletet.
Ősszel a parlamenti képviselők vetették fel annak lehetőségét, hogy a Brit Antarktiszi Kutatóprogramot (British Antarctic Survey, BAS) beolvasztják a Nemzeti Oceanográfiai Központba (National Oceanography Centre). Több parlamenti vita és bizottsági ülés után végül kijelentették, hogy Nagy-Britannia jelenléte „stratégiai fontosságú” az Antarktiszon (azaz a BAS-hoz nem nyúlnak. - a ford. megj.). És miközben a BAS és egyéb egyetemi kutatók úttörőmunkát végeznek a jégalatti tavak kutatásával és feltérképezésével, más dolgok is kockára vannak téve. A brit tengerentúli területek közül a Brit Antarktiszi Terület, a Falkland-szigetek, Dél-Georgia és a Déli-Sandwich szigetek jogállását Argentína vitatja.
Ezért említésre méltó a királynőnek nyújtott „ajándék” időzítése. De a történet emlékeztethet arra a kettő igazán fontos kérdésre is, amely az Antarktisz-félsziget környékének geopolitikáját az elmúlt 100 évben meghatározta. Az első a fennhatóság kérdése körül, a második – most említett dolog – pedig a földrajzi elnevezések körül forog. A kettő közül egyik sem lényegtelen.
Az Antarktisz-félsziget és annak déli része, amelyet a britek Brit Antarktiszi Területnek neveznek, a sarki kontinens legkívánatosabb része. A korábban a „Falkland-szigetek függelékei” (Falkland Islands Dependencies) néven ismert hatalmas, az Egyesült Királyságnál hétszer nagyobb területet Argentína és Chile is magának követeli. Bár 1908-ban és 1917-ben a britek nyilvánították ki először területi igényüket, az argentin és chilei kormányok függetlenedésük után úgy gondolták, hogy szülőföldjük egészen a déli sarkig terjed. Argentína és Chile 1940-ben, illetve 1943-ban kijelölte saját sarkvidéki területeinek határait.
A XX. század első felének jó részében a három ország folyamatos diplomáciai, tudományos és földrajzi csatákat vívott azért, hogy a térség feletti fennhatóságát bebiztosítsa. Bill Hunter-Chrisite, a külügyminisztérium egyik tisztviselője 1951-ben a helyzetet „Antarktisz-kérdésnek” nevezte.
Amiről aztán kiderült, hogy egy tipikus brit elbagatellizálása volt a problémának. Argentína Juan Domingo Peron vezetése idején az „Argentin Antarktiszi Terület” fontosságát folyamatosan napirenden tartotta kutatóállomások telepítésével, légi fotózással és a közneveléssel. A geopolitikai befolyás megőrzése érdekében létfontosságúnak gondolták politikai térképek és diagramok kiadását. Bennszülött lakosság hiányában a térképek és diagramok mindig a hatalom eszközei voltak a sarkvidéken. A Falkland-szigetek tartozékainak Kutatóprogramja, amelyet átneveztek Brit Antarktiszi Kutatóprogrammá, szintén aktívan térképezett, derített fel és nevezett el területeket. Ekkor került sor az első magánexpedícióra (Trans-Antarctic Expedition) 1957-58-ban, hogy a most már Erzsébet királynő-földjének nevezett területről indulva először szeljék át gépesítve a kontinenst.
A geopolitikai feszültséget 1959-ben a tudományos szívélyességnek kellett volna felváltania. Hat hetes intenzív tárgyalás után 12 ország – közöttük a három egymással versengő is – megegyezett az Antarktiszi Szerződés alapelveiben. A szerződés negyedik pontja szerint a hét területi igénnyel fellépő ország (Argentína, Ausztrália, Chile, Franciaország, Norvégia, Új-Zéland és az Egyesült Királyság) megállapodott a további aláíró országokkal (közöttük az USA-val és a Szovjetunióval) abban, hogy nem támasztanak további területi igényt a sarki kontinensen.
Az aláíró felek a tudomány felé fordultak és reménykedtek benne, hogy a tudományos együttműködés egy sokkal jobban működő közös jelenlétet hozhat létre. Tény, hogy a következő 50 évben az eredeti 12 aláíró – és a hozzájuk csatlakozó Brazília, Kína és India – nagymértékben együttműködött az olyan területeken, mint a halászat és turizmus, miközben a környezetvédelmi megállapodás előírásai alapján megakadályoztak mindenfajta bányászati tevékenységet.
De mi lehet annyira érdekes egy ilyen kegyetlenül zord területen?
Az 1970-es és 1980-as években a kontinens nyersanyagforrásainak ígérete más államokat is, így sok harmadik világbeli államot, arra késztetett, hogy csatlakozzon az Antarktiszi Egyezmény Rendszerhez (Antarctic Treaty System, ATS). Az egyezmény minden tagja jogosult tudományos kutatóállomást alapítani, tekintet nélkül arra, hogy az adott terület fennhatóságát mely ország követeli magának. Ezért van a Brit Antarktiszi Területen jelenleg orosz, amerikai, brazil és lengyel kutatóállomás, hogy csak néhányat említsünk.
Az egyetértés és a tudás megosztása által vezetett tisztességes tudomány összeütközésbe került a sziklák és a jég alatt rejtőző kincsekkel kapcsolatos spekulációval. A harmadik világbeli kritikusok úgy vélték, hogy a tudományos érdeklődés csak álcázza az USA és az Egyesült Királyság valós érdeklődési körét – érdeklődést az olaj, a földgáz, és az olyan ásványi anyagok, mint pl. az uránium után. Bányászati tevékenység nem folyt, de rengeteg pénzt hozott a halászat, a bálnavadászat, a turizmus és a biológiai kutatás. Ennek eredményeként jött létre egy olyan hely, amely egyrészt hihetetlen betekintést enged bolygónk működésébe, másrészt számtalan kereskedelmi lehetőség ígéretét hordozza. Lehet, hogy az Antarktisz távol van mindentől, de fizikailag és gazdaságilag is a világunk része.
Bármi legyen is az Antarktiszi Egyezmény eredménye, többek között, hogy az Antarktisz a világ első atomenergia-mentes helye, az egyezmény jó üzlet volt. Az összes területi igénnyel fellépő ország tudja, hogy igényét a nemzetközi közösség aligha ismerné el. Csak Ausztrália, Norvégia, Franciaország és Új-Zéland ismeri el hivatalosan a Brit Antarktiszi Terület létét, Argentína és Chile viszont egyértelműen nem. Az USA és Oroszország pedig fenntartja a jogot, hogy a jövőben igénnyel léphessen fel. Az olyan emelkedő hatalmaknak, mint pl. Brazília, Kína és India, megvan a saját érdekük és még többet fektetnek a tudományba, a felfedezésbe és az elnevezésbe. Az elnevezés valóban fontos. A térképekkel és kutatóállomásokkal együtt ez a nemzeti jelenlét egyik legjobban észlelhető jele, és minden érdekelt országnak megvan erre a saját eljárása.
Egy térkép tele van földrajzi formák megnevezésének ezreivel. És ezek sokat elárulnak az adott ország felfedező, tudományos, uralkodói, földrajzi, politikai vagy jelképrendszerének hagyományairól.
Az Antarktiszi Összetett Földrajzinév-tár (Composite Gazetteer of Antarctica, CGA) szerint Nagy-Britannia közel ötezer nevet adott, míg az ebben vezető USA több mint tizenhárom ezret. Új-Zéland maori neveket ad sarkvidéki területén, a Ross-függőségen. Még az olyan kisebb résztvevők, mint pl. Bulgária is, több száz elnevezést adtak.
Mindemellett háromezer helynek több neve is van, fordítás, átírás vagy teljesen más megnevezés miatt. Az Antarktisz-félszigetet pl. Graham-földnek (Egyesült Királyság), Tierra San Martin-nak (Argentína), Palmer-félszigetnek (USA) és Tierra O’Higgins-nek (Chile) is nevezik. Az Egyesült Királyság és az USA 1964-ben új stratégiában állapodott meg, amely ténylegesen kettéosztotta a félszigetet és ennek megfelelően nevezte el azt. Az északi részt Graham-földnek, a délit pedig Palmer-földnek nevezik a térképeken. Tehát lehetséges a megállapodás, bár az USA és az Egyesült Királyság mindig is szoros szövetségesek voltak.
Az Egyesült Királyságban az Antarktiszi Helynevek Bizottsága (Antarctic Place-name Committee, APC) most is fogadja a helynév javaslatokat és elfogadta az „Erzsébet királynő-földje” elnevezést is. Az APC csak a Brit Antarktiszi Terület, Dél-Georgia és a Déli-Sandwich-szigetek tekintetében dönt, de rendszeresen egyeztet hasonló bizottságokkal Norvégia, Ausztrália, Új-Zéland, Franciaország és az USA részéről. Argentína és Chile is hasonlóan jár el, és a bizottságok együttműködnek egymással.
Így, noha az Erzsébet királynő-földje elnevezést a brit hatóságok nem gondolták provokatívnak, ez a 94 ezer négyzetmérföld nagyságú terület jelenleg az Antarktisz versengő geopolitikájának középpontjában áll. A földrajzi nevek a nemzeti függetlenség jelei és a sarkvidéki nacionalizmus szimbólumai. És a Brit Antarktiszi Kutatóprogram összevonásával kapcsolatos kudarc nyomában az újonnan elnevezett Erzsébet királynő-földje emlékeztetőként szolgál, hogy a kormány elkötelezett a brit jelenlét fenntartásában a távoli délen.
Argentína és Chile lehet, hogy nem szereti ezeket a neveket, de nincsenek is a használatukra kötelezve. Kedvükre választhatnak akár dacból is ellenkező nevet. Lehetséges, hogy a brit térképeken az Erzsébet királynő-földje elnevezés szerepel majd, de az argentin és a chilei térképeken nem várható hamarosan a „Tierra de Reina Isabel” (spanyolul Erzsébet királynő-földje – a ford. megj.) elnevezés feltűnése.
Az eredeti cikk megtalálható itt:
http://www.telegraph.co.uk/news/worldnews/antarctica/9755939/Whats-in-a-name-in-Antarctica-A-lot-....html
All credit goes to Klaus Dodds.
Utolsó kommentek