Jennifer Lind a Dartmouth College kormányzati társprofesszora, a "Sorry States: Apologies in International Politics" című könyv szerzője. Ebben a véleményében a koreai válsággal kapcsolatos kínai aggodalmakat elemzi.
„Megharapja-e” végre Kína Észak-Koreát?
Észak-Korea, ami Kína régi szövetségese, évek óta bosszantja Pekinget rakétaindításokkal, kísérleti atomrobbantásokkal, kínai halászok elrablásával és más kiszámíthatatlan tettekkel. Ennek ellenére Peking mindig beavatkozott az ENSZ-ben a Phenjan elleni büntetőintézkedések finomítása érdekében, sőt még a szankciók kijátszásában is segítette Phenjant.
Vajon elege lett-e Kínának Észak-Korea februárban végrehajtott harmadik kísérleti atomrobbantása, az USA elleni támadással fenyegetése és legújabb tette – a koreai háborút lezáró fegyverszüneti megállapodás felmondása – nyomán?
Peking megszavazta azokat a szankciókat, amelyek az USA ENSZ-nagykövete, Susan Rice szavai szerint „harapnak és keményen harapnak” majd. A kínai ENSZ-nagykövet szerint Peking „a Koreai-félsziget stabilitása és a béke megőrzése” érdekében járult hozzá a szankciókhoz.
A mostani fejlemények jelentőségét nem szabad túlértékelni. Ugyanis az ENSZ-ben a szankciókról folyó vitában Kína – akárcsak a múltban – most is következetesen a Phenjan elleni büntetőintézkedések lazításán ügyködött. És a múltban kínai cégek segítettek Észak-Koreának kijátszani a szankciókat.
Meglátjuk, hogy Peking érvényt szerez-e az új intézkedéseknek.
Pekingnek jó okai vannak arra, hogy csak kelletlenül bánjon szigorúan engedetlen szövetségesével. A kínaiak úgy vélik, hogy legfőbb érdekük a status quo fenntartása. Bármilyen nehéz is együtt élni Észak-Koreával, Peking attól tart, hogy nélküle még nehezebb lenne. A kínaiak aggódnak, hogy a Phenjan elleni szigorú fellépés – az életfontosságú olaj vagy élelmiszer export leállítása – az északi-koreai kormány bukását vagy egyéb politikai instabilitást okozna a félszigeten. Peking rémálmai között szerepel még a gazdátlan atombombák problémája és egy humanitárius katasztrófa is.
Peking attól is tart, hogy Észak-Korea bukásának milyen hatásai lehetnek Kelet-Ázsia stratégiai egyensúlyára.
Amennyiben Észak-Korea összeomlik és a két Korea egyesül, Kína hirtelen határossá válik egy egyesült, USA-barát Koreával, ahol USA-haderő állomásozik.
A kínai elemzők általános véleménye szerint Észak-Korea fontos zavaró szerepet játszik az amerikai haderővel szemben, amely annak hiányában Tajvan védelmére összpontosíthatna.
Ezért – rendszeres kellemetlenkedései ellenére – Észak-Korea a fenti okok miatt Pekingnek nagyon is hiányozna.
De az „ajkak és fogak” napjai (Mao Ce-tung híres kijelentése a kínai–észak-koreai kapcsolatok szorosságáról) nyilvánvalóan véget értek. A kínai tudósok és elemzők egyre gyakrabban fejezik ki Phenjan viselkedésével kapcsolatos elégedetlenségüket. a kínai halászok elleni észak-koreai kalózakciók nyomán a kínai mikroblogok tele voltak ezzel a gaztettel. Legutóbb pedig a kínai kormányzat egyik tanácsadó testületének – a Kínai Népi Politikai Tanácsadó Konferencia (Chinese People's Political Consultative Conference) – tagjai nyíltan vitatták meg a kérdést: „tartsák vagy ejtsék” Észak-Koreát.
A két ország, amit korábban „a két legjobb barátnak” csúfoltak, mára Kelet-Ázsia furcsa párjává vált. Amikor Kína és Észak-Korea szövetségre lépett, mindkét ország szegény, sértődött, elszigetelt, és az USA, valamint szövetségesei hidegháborús megszorításának céltáblája volt.
Észak-Korea továbbra is ilyen ország, Kína azonban határozottan nem. Kína elismerésre méltó négy évtizedes gazdasági reformjai és növekedése az egekbe lőtte az ország vagyonát és hatalmát – Kína ma egy globális érdekekkel rendelkező világhatalom. Kínának hatalmas érdekei vannak a stabilitás és rend fenntartásában, amely elősegíti gazdasági fejlődésének folyamatosságát.
Kínai és az USA kapcsolatai feszültek lehetnek. De Mao napjaival ellentétben, a két ország ma egymás életfontosságú kereskedelmi partnere, amelyek rengeteg szálon kötődnek egymáshoz és érdekeik gyakran egybeesnek.
Peking ezen kívül nagyra értékeli Dél-Koreával való kapcsolatát is, amelyet Phenjan provokációi komolyan veszélyeztetnek. A kereskedelmi kapcsolatok bővülése, a szívéjes politikai viszonyok és a mélyen összefonódó kötelékek olyan kapcsolatot teremtettek a két ország között, amely miatt egyre furcsább, ha Peking elfordítja a fejét, amikor Észak-Korea dél-koreaiakat öl meg, ahogy az 2010-ben történt (amikor a dél-koreai Cheonan hajó elsüllyesztése során 46 tengerész halt meg, vagy amikor a Jongpjong-szigetet aknavetőkkel lőtték).
Kína nagyhatalom, amely egyre többet foglalkozik a világban betöltött szerepével és a „puha hatalom” gyakorlásával. Peking azzal, hogy támogatja Észak-Korea könyörtelen, véres rendszerét – ami megtámadja szomszédjait és kegyetlenkedik saját népével – csak felhívja a figyelmet Kína saját emberi jogi hiányosságaira és aláássa Kína puha hatalmát.
Mivel Észak-Korea összeomlása lehetséges, hogy valóban destabilizálná a Koreai-félszigetet, Peking talán tovább fedezi majd Phenjant. De a két ország érdekeinek egyre nagyobb különbözősége alapján Kína Észak-Koreával szembeni elégedetlensége valószínűleg csak fokozódni fog.
http://edition.cnn.com/2013/03/11/opinion/lind-north-korea/index.html?hpt=hp_c1
Utolsó kommentek