Thatcher megosztott szigete
A. C. Grayling filozófus, a New College of the Humanities (Humántárgyak Új Főiskolája) oktatója, aki eddig több mint harminc, filozófiai és hasonló tárgyú könyvet írt, valamint rendszeres publicistája volt több évig a Guardian és a Times hírlapoknak. Lenti véleménye Margaret Thatcher halála alkalmával jelent meg és nem igazán tekinthető hommage-nak, sokkal inkább a néhai miniszterelnök asszony máig élő politikája és politikai öröksége kritikájának.
Nehéz Margaret Thatcher-nél megosztóbb alakot találni a brit politikai életben – legalábbis az általa leginkább kedvelt elődje, a XIX. század elején élt Lord Liverpool miniszterelnök idejét követően.
Liverpool hivatali idejének (1812-1827) csúcspontja a Napóleon felett aratott Waterloo-i győzelem volt, mélypontja pedig a „Peterloo”-nak gúnyolt esemény, amely során 1819-ben a Manchester-i Szent Péter-mezőn brit katonák szablyával és puskával kergették szét a jobb bérekért és munkakörülményekért, valamint választójogért tüntető munkásokat.
Thatcher 11 éves miniszterelnöksége nagyban hasonlít Liverpool-éhoz, mind hosszában, mind a szervezett munkásokkal kapcsolatos hozzáállásában.
Csodálói dicsőítik, mert megtörte az egykor erős brit szakszervezeteket és liberalizálta a londoni City pénzügyi szolgáltató tevékenységét, amivel – ahogy ők mondják – megállította az ország gazdasági hanyatlását. Bíráló kárhoztatják, mert a nehézségekkel küzdő iparágak segélyezésének elmulasztásával elpusztította az ország termelőbázisát és a Bányászok Országos Szakszervezetének (National Union of Miners, NUM) kiherélésével gyakorlatilag felszámolta a bányászati szektort. Miniszterelnöksége a munkások és a rendőrség véres összecsapásai, a magas munkanélküliség és az azt követően hirtelen kialakuló halott ipari zónák miatt marad emlékezetes.
Amennyiben Argentína 1982-ben nem foglalja el a Falkland-szigeteket, lehet, hogy meg sem nyeri az 1983-as választásokat. A nemzeti büszkeség növelte támogatottságát, és az ellenzéki Munkáspárt összeomlása majdnem egy további évtizedig fenntartotta pártja népszerűségét.
Thatcher bukását az ún. „Poll Tax” (am. fejadó – a ford. megj.), egy igen népszerűtlen, minden felnőttre kivetett átalányadó, hivatalos nevén a Közösségi Díj (Community Charge) okozta. A törvényt 1988-ban fogadták el, ami miatt sok városban – így Londonban 1990. március 31-én – még a törvény hatályba lépése előtt zavargás tört ki. Ez az adó nagyban hozzájárult a miniszterelnöki pozícióról való lemondásához.
Thatcher egy megváltozott és megosztott Nagy-Britanniát hagyott maga után. Lebontotta a helyi önkormányzati struktúrát, Londont egységes irányítás nélkül hagyta, ami miatt a város hanyatlásával és a munkanélküliség hatásaival szemben nem tudtak hatásosan fellépni.
Az emberek általa elvárt életmódjával kapcsolatos hozzáállását akár Samuel Smiles¹ („Self-Help” – „Segíts magadon”) vagy Gordon Gekko² (“greed... is good” – “a mohóság… jó dolog”) hozzáállásával is jellemezhetnénk. Annak ellenére, hogy nőként lett pártvezető, majd miniszterelnök, amivel kiverte a biztosítékot, keveset tett a nők helyzetének javítása érdekében és nyilvánosan nem támogatta a feminista mozgalmat sem. Barátságtalan volt a homoszexuálisokkal, a Konzervatív Párt 1987-es kongresszusán elmondott beszédében kijelentette, hogy senkinek sincs „joga” arra, hogy meleg legyen.
Amikor 1997-ben a Tony Blair által újraformált „új” Munkáspárt megverte a Tory-kat, Thatcher a Konzervatívok számára már nagyon kényelmetlen teherré vált. Az általa kialakított politikai vonalvezetés egy nemzedéknyi időre gyakorlatilag megbénította a pártot. A Tory-k ma – egy több mint egy évtizedes Munkáspárti kormányzás után – újra kormányon vannak, de csak koalícióban egy kisebb párttal, a Szabad Demokratákkal (Liberal Democrats).
Nem valószínű, hogy a Konzervatívok hatalmon maradnak a következő választás után, amelyet 2015-ban vagy még korábban tartanak meg, mivel a Thatcher által örökül hagyott pártbeli belső megosztottság még mindig létezik, különösen, ha a további európai centralizációról vagy integrációról van szó – amellyel kapcsolatos politikáját Thatcher a híres „Nem, nem, nem” mondattal fejtette ki.
A parlamentben az euroszkeptikusok sakkban tartják a pártvezetést, akik egy olyan ígéretet csikartak ki a miniszterelnöktől, hogy népszavazást tartanak Nagy-Britannia EU-tagsági viszonyának további fenntartásáról, annak ellenére, hogy az Unió elhagyásának pusztító gazdasági következményei lennének.
Thatcher örökségének furcsasága, hogy nyomában – bár fejszével hasított bele Nagy-Britannia szívébe – a gazdagok és a szegények közötti szélesedő szakadék miatt a társadalom és nem a politikai élet maradt mélyen megosztott.
Ezzel ellentétesen, a politikai élet majdnem ideológiamentessé vált, mintha kifulladt volna a Thatcher-korszak alatt. Minden vezető brit politikai párt a politikai közép felé igyekszik, különbség közöttük vezetési stílusban és nem alapvető kérdésekben van.
A brit politika ideológiamentessé válása sem jó, sem rossz. Ez elkerülhetetlen volt, mivel Nagy-Britannia Európa nagyobb politikai entitásának részévé vált – amely entitást Thatcher oly vehemensen utált – és ez korlátozza, hogy egy nemzeti politikai párt ideológiailag meddig mehet el.
A lágyszívű liberalizmus iránti megvetésével, a szakszervezetekkel szembeni gyűlöletével, és doktriner szabadpiaci elveivel Thatchernek óriási hatása volt a saját idejében. És ezek a hatások tartósak maradtak.
Ő kezdte meg azt a pénzügyi deregulációt, amely miatt Nagy-Britannia is részese volt a 2008-as globális pénzügyi válságnak. Megfordította a nagyobb társadalmi integrációra és a társadalmi különbségek csökkentésére irányuló, 1945-öt követően három évtizeden át zajló folyamatot. A (társadalmi) osztály- és életszínvonalbeli különbségek háború utáni csökkenése megállt, a korábbi megosztottság a fogyasztásban bukkant ismét fel, és a brit társadalom durva újraszervezése az antiszociális viselkedés gyors elterjedését okozta.
A gyászidőszak elteltével Nagy-Britanniában valószínűleg így fogunk leginkább emlékezni rá.
¹Samuel Smiles, skót reformkori író, akinek főműve, a "Self-Help" című könyv, amelyben gyakorlati tanácsokat akart adni a saját sorsán jobbítani akaróknak.
²Gordon Gekko, a "Wall Street" (Tőzsdecápák) című film antihőse, Michael Douglas Oscar-díjas alakításában.
http://www.nytimes.com/2013/04/09/opinion/thatchers-divided-isle.html
Utolsó kommentek