Maradjunk még kicsit az olasz választásoknál! Bill Emmott brit újságíró a The Economist szerkesztője volt 1993 és 2006 között. "Good Italy, Bad Italy" című könyvét 2012-ben adták ki angol nyelven, illetve ő a narrator a "Girlfriend in a Coma," című új dokumentumfilmnek, ami a jelenlegi olasz válságról szól. A lenti véleményében megpróbálja kitalálni, hogy mi lehet Silvio Berlusconi sikerének és túlélésének oka.
Silvio Berlusconi kultusza: miért szavaznak az olaszok továbbra is „a Lovagra”?
Silvio Berlusconival kapcsolatosan az olaszokat és nem olaszokat – George Bernard-Shaw híres kiszólását idézve – egy közös politikai nyelv osztja ketté.
Úgy véljük, egyetérthetünk abban, hogy a tömegkommunikáció által uralt politika világában kis esély van arra, hogy a botrányokat, az egyéb személyes hibákat vagy a gyenge kormányzati teljesítményt megbocsássák. Ezen az alapon Berlusconinak politikailag már régen halottnak kellene lennie, semmint, hogy az ezen a héten tartott olasz választásokon nagyon kis különbséggel a második helyre fusson be.
A külföldieket lehet, hogy mindig zavarba fogja ejteni Berlusconi folyamatos sikere. De az olaszok sokkal kevésbé lepődnek meg ezen. Mivel összefüggéseiben és nem elszigetelve látják a vele kapcsolatos jelenségeket. Az olasz politikában az összefüggések számítanak.
Hogy ez mit jelent és jelentett Berlusconi figyelemre méltó tettét illetően, amely során majdnem megduplázta szavazati arányát a 2012. novemberi közvélemény-kutatási adatok és maga a választás között, a következő nyilvánvalóan félrevezető mutatók alapján lehet tisztázni:
Hihetetlen ígéreteket tesz. Részben igaz, hogy Berlusconi egyik jellemző vonása, hogy egyik nap ezt, másnap pedig annak ellenkezőjét mondja teljességgel szégyentelenül, annak érdekében, hogy figyelmet keltsen különböző csoportok között vagy különböző rendezvényeken. Az olaszok tudják ezt, és támogatói hajlamosak úgy gondolni erre, mint jellemének egyik megnyerő, vagy szórakoztatni és örömet okozni akaró tulajdonságára. De ez egyben félrevezető is: a 2013-as választási kampányban tett legnagyobb ígérete teljességgel hihető volt - az, hogy csökkenti vagy akár el is törli a hírhedt vagyonadót, amelyet olasz neve alapján IMU-nak neveznek.
Korábbi eredményei hiteltelenné teszik. Igen, általános gazdaságpolitikai kérdésekben. De nem az adókkal kapcsolatosan. Korábban megígérte az adók csökkentését és, legalábbis néhány tekintetben, be is tartotta ígéreteit. Az IMU csökkentésének ígéretét hihetetlen művészi módon jelentette be, amikor megírta szavazóinak, hogy saját zsebéből fogja visszafizetni nekik az adót, amit persze nagyon kevesen hihettek el. De nem ez számított. Szembetűnő módon hívta fel a figyelmet a kezdeményezésére és megerősítette az egyetlen fontos mondandóját: azt, hogy csökkenteni fogja az adót.
Felelőtlen. Igen, mint majdnem mindenki a cinikus olasz politikai életben. Adócsökkentési ötleteinek finanszírozására kitalált tervén annyi a lyuk, mint egy szitán, de ez nem igazán számít. Azt majd mások adóterheinek növelésével vagy kiadáscsökkentéssel megfinanszírozza. Rendben, mondták a választók, legalább ez a szörnyű adó megszűnik. Ezen adóra való kérlelhetetlen koncentrálása azt mutatta, hogy meghallotta választóinak fájdalmát és komolyan is vette őket, nem úgy, mint más pártok, amik megpróbálták őket túlkiabálni.
Perei és szexbotrányai miatt a nemzet szégyene lett. Nem igazán, bár néha a viselkedése még az olaszok türelmét is kikezdte. De az összefüggések fontosak: a legtöbben úgy vélik, az olasz igazságügyi rendszer katasztrofálisan rosszul működik, tehát ha Berlusconit el is kapják – mint sokan másokat is – az kit érdekel? A szexbotrányok pedig valójában személyes marketing tervének részei: lengén öltözött, fiatal nők körül legyeskedik, azért, hogy bűbájosnak, fiatalnak, szórakoztatónak és boldognak látszódjék. A nők körüli bohóckodása továbbá arra is szolgál, hogy elterelje a figyelmet egyéb gyengeségeiről, ami egyfajta nyugtatószer azoknak, akik egyébként haragudnának rá. Sok olasz, különösen a fiatal nők utálják emiatt. De vagy nem törődnek vele, vagy így is elég szimpatikusnak tartják, ezért ez a dolog politikai értelemben nem végzetes számára.
Ellenfelei jobb államférfinak és felelősségteljesebbnek tűnnek. Igen, Mario Monti esetében, aki tavalyi ügyvezető miniszterelnöksége után elhatározta, hogy a választásokon vezeti a centrista jelöltek listáját, ez igaz. De egyáltalán nem igaz nagy ellenfelei esetében, ideértve a baloldali Demokrata Pártot, amelynek megvannak a saját botrányai, saját önző érdekei és – ahogy az a kampány alatt kiderült – bizonyítékok vannak arra, hogy visszaélve politikai hatalmával, a helyi Demokrata Párti politikusok érdekében befolyásolta a harmadik legnagyobb (és legrégebbi) olasz bank, a Monte dei Paschi di Siena működését. Ezért a PD-t (ahogy az olaszok nevezik) a közvélemény szintén önzőnek tartja, ami semlegesíti Berlusconi hátrányát ugyanebben a témában. Mivel mind a PD vezetője, Pier Luigi Bersani, mind Monti unalmas, szürke kommunikátorok, akik nem tudtak semmi pozitív, reménykeltő üzenetet ajánlani szavazóiknak, ezzel megnyitották az utat Berlusconi előtt.
Csak egyetlen párt akart változásokat: Beppe Grillo Öt Csillag Mozgalma. Ez azt jelentette, hogy Berlusconi politikai hatalmának megőrzése érdekében használt régimódi adócsökkentési üzenetének nagy teret hagytak. És bár Berlusconi nem akart változásokat, legalább vidám, mosolygós és szórakoztató volt. Ahogy Grillo felemelkedése is mutatja, a politika jelenleg csak a személyiségről szól, de ő és Berlusconi különböznek ebben a kérdésben. Tény, hogy a televíziós megjelenés elsődlegessé válása miatt a hagyományos politikai pártok elhiteltelenedése hatalmas előnyhöz juttatta a személyiséget az olasz politikai életben, még akkor is, ha ezt sem a PD, sem Monti nem volt képes kihasználni. A személyiségek és különösen a személyes történetek figyelmet keltenek és hűséget váltanak ki, akár eltérő csoportokban is. Az egyik utolsó olasz politikus, aki ezt megértette és felhasználta nem volt más sajnos, mint Benito Mussolini.
Óh, és elfelejtettem megemlíteni, hogy Berlusconié Olaszország három legnagyobb kereskedelmi tévécsatornája és legnagyobb hirdetésszervező cége, és hogy eurómilliárdjai vannak készpénzben támogatói és szövetségesei számára? Nos, ez nem egy félrevezető mutató. Éppenséggel ez az oka – ami talán túl nyilvánvaló ahhoz, hogy hosszan elgondolkodjunk rajta – a szépkorú, 76 éves Berlusconi folytatódó sikereinek.
All credit goes to Bill Emmott.
http://edition.cnn.com/2013/02/27/opinion/italy-cult-of-berlusconi-emmott/index.html#comment-814191969
Utolsó kommentek