Még mindig Korea. Jöjjön Wesley K. Clark nyugalmazott tábornoknak, a NATO európai hadereje volt főparancsnokának, a Los Angeles-i Kalifornia Egyetem (UCLA) Burke Nemzetközi Kapcsolatok Központja (Burkle Center for International Relations) vezető tagjának véleménye a Koreai-válságról. Clark jelenleg műholdas kommunikációval, biotechnológiával és energetikával foglalkozó vállalkozásoknak ad tanácsokat, amelyek közül néhány szerződött partnere az USA kormányának és a Védelmi Minisztériumnak.
Lehet, hogy a Koreai-félszigeten valamilyen baleset vagy félreértés miatt tör ki a háború?
Ez egy olyan lehetőség, amely már több mint ötven éve az aggodalmak, az elemzések és a háborús készülődések alapja. Észak-Korea fiatal és még semmit sem bizonyított vezetőjének mostani háborús kijelentései ezt a lehetőséget új magasságokba emelik. Mi is pontosan a kockázat, és mi a teendőnk azzal kapcsolatosan?
Kim Dzsong Un haragos szónoklatai a szélsőségesség új csúcsait érték el. Ugyanakkor, már a koreai háború idején is alkalmazott tárgyalási taktikájához hasonlóan, Észak mindig is szélsőséges, sértő és ellentmondásos stílust használt. Amit nekik felajánlottak, azt elfogadták, de ők soha nem ajánlottak semmit. Minden felajánlás után még nagyobb igényeket fogalmaztak meg. Minden kompromisszumos javaslatot haragos kijelentésekkel utasítottak el. Az évtizedek során lefolytatott tárgyalások során kevés változás történt. De nyilvános kijelentéseik mindig durvák és túlzóak voltak.
Ám nem csak a kijelentéseik voltak ilyenek. Az 1960-as években Koreában szolgáló amerikai katonáknak engedélyezték, hogy jobb vállukra kihelyezzék hadosztályuk jelvényét, az úgynevezett bevetési karjelvényt. 1968-ban megtámadtak és elfoglaltak egy amerikai hajót, amelynek legénységét foglyul ejtették. 1976-ban egy őrnagyot és katonatársát agyonverték a Demilitarizált Zónában.
Észak-Korea újra és újra szembe ment a nemzetközi egyezményekkel, törvényekkel és a józan ésszel: nagy hatótávolságú rakétákat gyártott és exportált, nukleáris létesítményeket épített, emberrablásokban, szabotázsakciókban és cyber-támadásokban vett részt.
De mégsem volt háború.
Ezt három tényezőnek tulajdonítjuk. Először is, úgy véljük, hogy az USA elsöprő hadereje garantálja, hogy bármilyen észak-koreai támadás végül a rendszerük csúfos bukását okozná. Másodszor, a dél-koreai vezetés komoly önmérsékletet tanúsított a megalázó észak-koreai provokációk ellenére. Harmadszor, az észak-koreaiak lehet, hogy sosem akartak támadni – bár ezt biztosan nem tudhatjuk –, vagy megértették, hogy az USA és Dél-Korea egyesült hadereje elpusztítaná Észak-Koreát, ahogy a háború kitörne. Az USA és Dél-Korea elrettentő ereje erős maradt – mind kijelentésekben, mind bevethető, hatásos katonai erőben.
De mi történne egy tévedés esetén?
Lehetséges, hogy Kim úgy gondolja, hogy az USA - minden ellenkező jel ellenére - nem cselekedne. Az is lehet, hogy elszámítja, hogy mekkora nyomást gyakorolhat a dél-koreaiakra. Elképzelhető egy annyira szélsőséges északi provokáció, amire Dél belpolitikai okokból – a közvélemény nyomására – katonai csapással válaszol, mint például egy hajó elsüllyesztése fogat-fogért alapon. Vagy véletlenül egy túlbuzgó parancsnok rossz lépésből is incidens lehet.
És ekkor Kim – attól tartva, hogy tartózkodását az övéi gyengeségnek vélnék – erre fokozott erővel válaszolna, és egy olyan körfolyamatot indítana el, amely a konfliktust olyan háborúvá változtatná, amely elől egyik fél sem térhetne ki.
Ennek kockázata most magasabb, mint korábban volt, mivel lehet, hogy Kim háborús retorikájával tekintélyének vagy értelmi képességeinek tényleges gyengeségét palástolja. A felfokozott kijelentések a feszültséget is fokozzák – ahogy azt valószínűleg tervezték is. Ez a feszültség a félelmet vagy az önbizalmat növeli, ami véletlen incidenshez is vezethet. Ha bekövetkezne egy ilyen incidens, mindkét oldal vezetőire nyomás nehezedne, hogy megtorlást alkalmazzanak, vagy akár kiszélesítsék az ellenségeskedést. Egy konfliktus következményei ma súlyosabbak lehetnek, mint korábban, tekintettel Észak nukleáris és rakétatechnológiai képességeire.
Mit kell tenni?
Először is, bizonyítani kell, hogy az USA elrettentő eszközei megfelelőek és hitelesek. Ehhez szükséges az önvédelem és visszacsapás képességének megléte, és azon elszántságunk lehető legvilágosabb kifejezése Észak-Korea irányába, miszerint ezeket a képességeinket egy kihívás esetén használnánk is.
Másodszor, biztosítani kell dél-koreai szövetségesünket, hogy mellettük állunk, ezért megengedhetik maguknak, hogy politikailag visszafogottak maradjanak.
Harmadszor, egyensúlyt kell találni eltökéltségünk nyilvános demonstrálása és – ezzel együtt – a feszültség enyhítését célzó tevékenységünk között. Észak-Korea számára folyamatosan biztosítani kell egy „kijáratot” a fokozódó fenyegetések által létrehozott skatulyából, de ez a kijárat nem jelenthet amerikai vagy dél-koreai kedvezményeket, bocsánatkérést, vagy a habozásnak, gyengeségnek vagy az elhatározottság hiányának bármilyen jelét. Ehhez a katonai felvonulások, csapattelepítések, állásfoglalások, és a Kínával és más, térségbeli országokkal való háttéregyeztetések művészi szintű elvégzésére van szükség.
Valószínűleg nem lesz háború. Erre jók az esélyek. Az amerikai és dél-koreai vezetés tapasztalt. És ilyenek a fiatal vezető mögött álló Északiak is. Ismerős játszma ez, de kockázatai Észak számára jóval súlyosabbak bármilyen lehetséges haszonnál.
http://edition.cnn.com/2013/04/05/opinion/clark-north-korea/index.html?iref=allsearch
Utolsó kommentek